vissza
facebook_logo
pikto

Bővebben

A kommunikációs esélyegyenlőség és akadálymentesítés biztosítása, minden munkánkat és törekvésünket ez szövi át. Fontos, és egyben értéket jelent számunkra az agressziómentes és szociális érzékenységet fejlesztő kommunikáció.

Munkáinkat a teljesség igénye nélkül, jellemzően három területen végezzük.

Egyik, az egyéni hatékonyság fejlesztése, amely szoros összefüggésben van a saját képességek és az önismeret elmélyítésével, a teljesítményt visszatartó erők azonosításával és kezelésével.

A vezetői hatékonyság fejlesztése a következő terület. És persze az örök dilemma, mikor mondja azt a vezető, hogy előre és mikor azt, hogy utánam! Ez a terület megköveteli tőlünk és a vezetőktől is a naprakészséget, a szélsebességgel változó világhoz való alkalmazkodást, akár az újabb ismeretekről, akár az emberekkel való bánásmódról van szó.

A harmadik terület, a szervezeti hatékonyság fejlesztése. Tapasztalataink szerint a szervezet hatékony működését két alapvető kritérium, az emberi tényezők, mint például a viselkedés és a kommunikáció, valamint az olyan tárgyi feltételek, mint a struktúra, a vezetési rendszerek, a folyamatok és/vagy a technológia együttes jelenléte határozza meg. Munkánk során jellemzően az emberi tényezők oldaláról támogatjuk a szervezetek fejlődését, együttműködve a folyamat, rendszer és egyéb technológiai fejlesztőkkel.